Ajándék laptop a kitűnő tanulóknak!

Kilencedik éve ajándékozza meg laptoppal a Szentkirályi Általános Iskola kitűnő eredménnyel végző tanulóit Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország vállalatcsoport tulajdonosa.
 
Idén két tanuló, Németh Sándor és Pusztai László zárta kitűnő eredménnyel az általános iskolai tanévet. A kiemelkedő tanulmányi teljesítményt ebben az évben is ajándék laptoppal honorálta Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország tulajdonosa, aki számára kiemelten fontos a magyar gyerekek támogatása.
 
 „A tehetségek és a magyar sikerek támogatása mindig a szívemhez közel álló ügy volt, ezért örömmel tölt el, hogy ezzel a gesztussal hozzájárulhatok a gyerekek fejlődéséhez és a tanulás iránti lelkesedésük fenntartásához. Jó látni, hogy örömet szerzek az ajándékkal, és hozzátehetek a jövőben elért eredményeikhez” – mondta el Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország tulajdonosa.
 
Mindkét diák mérnöki pályára készül, Németh Sándor tanulmányait a kecskeméti Kandó Kálmán Gimnáziumban folytatja, Pusztai László pedig a kiskunfélegyházi Szent Benedek Középiskolában tanul tovább.
 
A Szentkirályi Magyarország számára hagyománnyá vált a jótékonykodás és a gyermekek segítése, számos más kezdeményes mellett a szentkirályi diákok tanulmányait immár kilenc éve támogatják.
 
  
Oldal megosztása

Úgy érzed, ez mások számára is érdekes információ? Örömmel vesszük, ha megosztod a cikket ismerőseiddel:

Egy csepp gondoskodás

Érdekel, hogy milyen az élet a Szentkirályinál?
Beszéljenek helyettünk a kollégáink: nézd meg, mit mondanak a nálunk dolgozó szakemberek a munkájukról és cégünkről.
Minden olyan információt megtalálsz karrierportálunk oldalain, amelyek szükségesek lehetnek ahhoz, hogy eldöntsd, szeretnél-e velünk / nálunk dolgozni.